A kisbolygót egy orosz műhold fedezte fel az infravörös tartományban, ugyanis különös módon a látható tartományban nem észlelhető. A jelenségre azóta a NASA is felfigyelt, ez abból is látszik, hogy 2 műholdat is átkonfiguráltak az alacsony frekvenciás tartományokra, de természetesen eddig nem nyilatkoztak az ügy kapcsán.
Orosz kapcsolataink jelezték, hogy a kisbolygó mozgása nem természetes, már többször tapasztalták, hogy módosult a pályája mindenféle látható külső hatás nélkül. Nagy valószínűséggel tehát nem természetes égitestről van szó, hanem egy űrhajóról. A céljáról még semmit nem sikerült kideríteni, a jelenlegi pályája és sebessége alapján előreláthatólag augusztus 14.-én ér a Hold pályáján belülre. Amennyiben nem módosít irányt akkor körülbelül 130 000 km-re fog elhaladni a Föld mellett.
Orosz szakértőnk szerint elképzelhető, hogy a Nibiru egyik ion meghajtású űrállomása indult el a közelgő galaktikus szövetségi találkozóra, ami a több jel szerint most először lesz Washingtonban megtartva. Amint több információval rendelkezünk az űrjárművel kapcsolatban, jelentkezünk!
Érdekes, hogy például a migrációval ma is keveset foglalkoznak, és ha például az, hogy a magyar kormány nem dől be a menekült áradatnak, és megmerte lépni a kerítéssel is a határzárat. A fantázia világából néha le kellene ereszkedni végre a földre, és előbb a valódi veszélyekkel érdemes foglalkozni. De lehet, hogy a régi Fidesz szlogen “Az erő velünk van” új értelmezést kaphat ezzel a szemlélettel, és majd Jedi lovagok is lehetünk Orbán Viktorral. Kb ez a hír a földönkívüliekről is semmit se bizonyít, és előbb nőjünk végre fel erkölcsileg is a világegyetemhez, és lehet, hogy a távoli jövőben befogadnak majd minket, ha változik tényleg az életfelfogásunk, és távolságban,térben, időben is, mi hol járunk jelenleg? Földönkívüli élet van erre többen is fel tennék az életüket, ám hogy mi történik itt a Földön pár év távlatában is, arról sejtésünk se nagyon van.