Ostfriesland-1

Chemtrail leves

A vegyi permetezésnek általában a negatívumairól szokás beszélni, ugyanakkor a káros hatások mellett kihasználhatjuk annak előnyeit is. Megfelelő kezeléssel ugyanis könnyen bőrfiatalító hatású folyadékot készíthetünk.

Ha úgy tapasztaljuk, hogy sok szórás történt a környékünkön, nincs más dolgunk mint egy nagyobb méretű vízzel átitatott zsákkal kimenni a csíkok alá és várni. A visszahulló alumínium, bárium és oxidált stroncium részecskék hamar bevonatot képeznek a zsák belső felületén.

Amint hazaértünk rögtön áztassuk be a zsákot 5 liter csapvízbe, friss állapotban érjük el a legjobb eredményt. Fél óra áztatás után vegyük ki a zsákot majd az egészet forraljuk fel. Adjunk hozzá fél tasak Neo Citran port. Az ismert gyógyszer olyan – metamfetaminhez hasonló – pszichoaktív anyagokat tartalmaz ami az alkáliföldfémekkel együtt javítják a bőr energiáit és rezgését. Ezután tegyünk a főzetbe 3 nagyobb levél parlagfüvet. A növényben található enzimek az alumíniummal reagálva bőrfeszesség növelő vegyületet alkotnak.

img_0011

A legjobb hatást akkor érhetjük el, ha orvos ismerősünktől, rokonunktól be tudunk szerezni egy kevés influenza A vírus elleni oltóanyagot. 1 kiskanálnyit oldjunk fel 1 liter vízben, az oldatból vegyünk le egy kiskanállal majd azt ismét oldjuk fel 1 liter vízben, ezt ismételjük meg körülbelül 100-szor, majd végül 1 kanállal tegyünk a levesbe!

Meg fogunk lepődni mennyire szép lesz a bőrünk.

Jó étvágyat!

Share Button

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenörző kód : *

Reload Image